: Időfutár

" Letehetetlen, izgalmas, vicces, mai!" - olvashatjuk Gimesi Dóra, Jeli Viktória, Tasnádi István: Időfutár című regényéről.
A könyvvel azonos című rádiójátékot 2012 áprilisától minden hétköznap este a Kossuth Rádióban lehet nyomon követni. A hatalmas hallgatottságot elért rádiójáték három évadból áll, amelyet regénnyé átírva a Pozsonyi Pagony Kiadó 2013-tól jelenteti meg. Az Időfutár kalandregény, időutazó-regény és igazi iskolai ifjúsági regény is egyben.  Nem csak kalandos, de az időben is utazhat az olvasó. Az időutazás során több történelmi korba is eljuthatunk: az ókorba, reformkorba, a jövőbe.  A cselekmény egy hetedik osztályos lány, hanna körül bonyolódik, aki szüleivel Szegedről Budapestre költözik egy gangos házba. Hannának még nincsenek barátai, iskolájában nem szívesen fogadják. Barátnője Zsófi Szegedről, előző iskolájából való. Egy alkalommal hazafelé tart, amikor a lomtalanításban talál egy fura, régi körzőt. A körzőre azonban meglepő módon többen áhítoznak: egy ijesztően vén öregember és egy csapat öltönyös fickó. Hanna elmenekül, a körzőt rejtegeti, de már a nyomában vannak. Először a számítógépébe jutnak be, majd a lakásba is. A pénz- és hataloméhes Felemásszemű üldözi hőseinket végig, mert ő is a körzőt akarja, amely állítólag elvezet a jakobinusok kincséhez. A gonoszok megszerzik a körzőt, a regény során a jók csapata (Hanna, Tibi, Zsófi, Sándor) ezt próbálja visszaszerezni különböző kalandok során. A nyomozás során Tibi és Zsófi egymásba szeretnek. A második kötetben a múltnak és Bécs városának is nagy szerepe lesz. Történelmi ismeretekkel gazdagodhat az olvasó, miközben az izgalmas nomozás résztvevőjévé válik. A regény sorozatnak facebook oldala is van, este pedig a Kossuth Rádióban lehet belehallgatni a fondorlatos cselekménybe.
Iskolai könyvtárunkból is kölcsönözhető.

M D M D F S S
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31